Az egér és az egérfogó

Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne. Kiszalad az udvarra, és kiabál: "Egérfogó, egérfogó"!
A tyúk ránéz, és azt mondja:
- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem.
Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:
- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.
Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbőgi magát:
- Egérke, sajnálom, de nem az én bőrömről van szó!
Az egér lehajtott fejjel tér haza.
Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó.
A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába, és az állat megmarta a lábát.
A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron.
Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.
 

Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint - gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala...

A TELE TÖLTÖTT ÜVEG

    Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségrõl, gyerekekrõl, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az idõt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvõ embert egy idõ után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta õket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.
    Miközben az ablak melletti beteg kimerítõ részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvõ behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetrõl beszélt. Bár a folyton fekvõ ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte õket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülõ nõvér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
    Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belsõ ágyon fekvõ beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nõvér szívesen segített, kényelembe helyezve õt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tûzfalra néz. Megkérdezte a nõvért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nõvér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínûleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak. 
  

 

 A kerítés

    Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel, vagy valami rosszat mond valakirõl. Az elsõ nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következõ hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerûbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.
    Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem, vagy meg tudta állni, hogy rosszat mondjon valakirõl. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésbõl. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki: "Fiam, szépen viselkedtél, büszke vagyok rád, hogy így megváltoztál.
    Állj meg egy pillanatra, nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben. Ez a kerítés soha többé nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel valakivel, vagy rosszat mondasz valakirõl , megsebzed õt. Egy ugyanolyan sebet hagysz az õ lelkében, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, a seb örökre ott marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb talán örökre ott marad. A szóbeli, sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi.
    Nagyon nehéz meg nem történtté tenni meggondolatlanságból elkövetett dolgainkat. A kiengesztelődés és a megbocsátás titka lehet az, ami segíthet a lyukak eltüntetésében.
 

Szómalom

Immár húsz kemény év munkájának végre megszületett a gyümölcse, elkészültem a világon egyedülálló, kicsi, okos találmányommal.
Halljatok hát csodát: a Találmányi Hivatalban azonnal szabadalmaztatták! Elismerték tudásomat, megkaptam a védjegyet is. Minden ment, mint a karikacsapás! Gondoltam egyet. Annyi baj, gond ütötte fel fejét ebben a kis országban, megpróbálok segíteni, ott, ahol a legnagyobbak dolgozgatnak.
Fölmegyek a nagy Budapestre, megkeresem az ország házát, és mit ad Isten, kezét nyújtja felém a parlament legfő-főbb embere. Kedvesen beinvitál, és bemutat, mint feltalálót.
Mennyi fontos ember, és mind rám figyel! Hát, ha már itt vagyok, elmondom, miért is jöttem:
Kabátom kigombolom, előkerül féltve őrzött kincsem – a pici szómalom.
Szómalom, mely csak az igaz szó hallatán forog, s ha hazudnak, kereke rögvest lecövekel. Elmesélem hogyan készítettem, mennyit gondolkoztam, húsz év munkája tenyerembe belefér. Ezen találmányom tévedhetetlen, bizonyíték a valódi érvényes magyar szabadalom!
Azonnal fölteszi kérdését Somlói Galuska Cékla Villa SGCV Párt képviselője, de már a kérdés hallatán is megáll találmányom kereke!
Ebből aztán lett sértődés, kiabálás, veszekedés, én így mondtam, ő úgy gondolta, mi azt hittük, ők mást hallottak, ti ezt láttátok, mindenki másképp érti …
Ki gondolta, hogy az ország házában, hol törvényeket hoznak, alkotnak, szavaznak, kis masinám kereke kővé dermed?!
-Hölgyeim, Uraim!
Hangom nem hallom -, egyszerre csak egy beszéljen, nem zsibvásárra jöttem kérem szépen!
De hangjuk oly hamis, hangos, haragos, mézes-mázos, alattomos, hogy ijedtemben felkiáltok:
-Elég, elég!!! Ettől még a baromfiudvar is jobb! Reggel kukorékol a kakas, ha tojást tojt a tyúk kotkodál, libám gágog, ha baj van, máskor pedig csönd van!
S ebben a pillanatban, halljatok csodát!
Gágogás, hápogás, kotkodácsolás tölti be-e nemes termet. Emberi hang szerte foszlott, igaz szómalmom kis kereke forog körbe-körbe…
S, hogy mi lészen az ország házában? Várunk a következő találmányra, hol a hazug szómalom a baromfiudvart, gágogásról emberi szóra fakasztja!
Itt a vége, fuss el véle, aki nem hiszi, járjon utána!


Senki és Valaki

Nekem ne mondja senki, hogy az életben nem számít a Valaki!
Lehet Senkiből Valaki, és lehet Valakiből Senki. Elmesélem mi is történt velem az elmúlt hetekben.
Évek óta írok, írok, verseket, novellákat, meséket, szakmai műveket, vagy épen, ami megragad, papírra vetem gondolataim.
Hónom alá csaptam írásaim jobbik felét, és reménykedve bekopogtam Valaki ajtaján.
-Jó napot kívánok! Senki vagyok, csak kevéske, szerényke írásaim szeretném megmutatni, ha éppenséggel lehetséges volna…
Kezdtem eme szerénytelen beszédemet, és nagy meglepetésemre, Valaki Rám figyelt:
-Kedves Senki barátom, pont önre várok! Hagyjon itt mindent, és máris elolvasom! Tudja Senki uram, én csak olyan műveket adok ki, melyek Senki kezéből születtek! Nálam nincs pénzkérdés, vagyis nem azoknak az írásai kerülnek kiadásra, akik fizetnek érte!
Én pont az ellenkezőjét teszem: ide jöhet bátran a Senki, a névtelen, az ismeretlen, a pénztelen, a reménytelen, kivel másutt pénz nélkül szóba sem álltak. Egyetlen egy szempont számít: hogyan ír!?
És rájöttem, a Senki írása magasan a Valaki írásai fölött áll, így aztán vállalom az összes kiadási költséget, hiszen az általam kiadott könyvek egytől-egyik sikeresek!
Tehát kedves Senki barátom, jó helyre jött, amint elolvasom, megmondom ki a Valaki!
Hálám elrebegtem, köszönetem kifejezhetetlen, és egy hét múltán Senkiből Valaki lettem…
Ugye hihetetlen?
Nos, hogy itt lehetek, olvashatják történetem, ennek a Valakinek köszönhetem…

A sírás hiábavalósága

Egyszer egy édesanyának szerencsétlenség következtében meghalt a fia. Az asszony megvigasztalhatatlan volt. Állandóan csak sírt és sírt. A napjai szürkévé váltak, teljesen szomorú lett. Egyik éjjel álmában látott egy fiatalokból álló, örvendező csoportot, akik a túlvilágon Isten felé igyekeztek. Sóvárogva nézte őket vajon látja-e a fiát. Csalódnia kellett, mert a fia nem volt ezek között a vidám fiatalok között. A csoport elvonult előtte de a fiát nem találta. A távolban azonban kirajzolódott egy vánszorgó alak. Amint közelebb ért az édesanya ráismert a fiára, de alig akart hinni a szemének. A fián levő ruha teljesen át volt ázva és ennek a vizes ruhának a súlya húzta lefelé az elfáradt ifjút. Amikor odaért az anyja mellé, fájdalmas arcát ráemelte és kérőn mondta: - Anyám, nézd a sok sírásod könnye teljesen, átáztatta a ruhámat, kérlek, ne sírj többet inkább, imádkozz értem! Az édesanya miután felébredt elgondolkozott az álmán. Ezután már nem sírt többet, hanem buzgón imádkozott fia lelkéért.

Fönt a keresztnél világosság van

A bajor Alpok hegyei között történt egyik ősszel. A hegymászó csoport a völgyi erdőben sűrű ködbe került. Tíz méterre alig lehetett ellátni. A vezető kiadta a parancsot: - Senki ne szakadjon le a többitől. Magasabbra kell másznunk. Egészen addig, amíg a felhők el nem tűnnek körülöttünk. Fáradságos hegymászás után egy óra múlva még sűrűbb ködbe jutottak. Mintha híg tejfölben jártak volna, olyan sűrű volt az az Őket körül ölelő felhő. Fáradtan leültek egy fa tövébe: - Vissza kell térnünk a kiinduló pontra. Végül még elveszítjük a tájékozódást - mondta az egyik hegymászó. Akkor vették észre, hogy valaki jön lefelé a hegyről. Egy ottani lakos volt, egy favágó. Megkérdezték: - Mondja barátom, ki lehet jutni ebből a lekvárból? Akármerre megyünk, oldalt vagy fölfelé, mindenütt köd van. - Ne féljenek - szólt a hegyi ember-, csak menjenek a tetejére. Fönt a csúcson a keresztet megtalálják, egészen világos az ég, süt a nap. Az embernek igaza volt. Fönt a keresztnél tiszta volt az ég, s ők boldogan élvezték a napsütést.

A legszebb könnycsepp

(mese)

Sok szép mesére emlékszem gyerekkoromból. Legszebbnek tűnik mégis az a mese, amelyet nagyanyámtól hallottam. Leírom, hogy ti is gyönyörködjetek benne:

Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az égbe a legszebb könnycseppet. Az angyal bejárta az országot, világot. Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár. Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.

Az angyal ismét útnak indult. Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé, de ezzel sem teljesítette feladatát. Újból a földre röppent. Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket: Hálakönnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét... Isten azonban mindezekre azt válaszolta: szebb könnycsepp is van a világon!

Szomorú volt az angyal mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát. Bele is fáradt a sok keresésbe. Betért egy templomba pihenni. Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá. A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott. Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét: az Istent bántotta meg. Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ. Az angyal nyomban mellette termett: szemkápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket. Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot. Valóban a könnycseppek oly szépek voltak, hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét.

Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült. Isten így szólt hozzá:
- Látod nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár, mint ami a bánat könnyéről verődik vissza. Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak, és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot. A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza.

Nagyanyám így fejezte be a meséjét: Ha vétkezel szállj magadba és őszintén bándd meg bűneidet. Isten a megtérő bűnösnek mindig kész megbocsátani. Ez már nem mese, hanem örömbe szédítő valóság.

Mielőbbi gyónás

P. Ábel a kaltobergi kápolnában misézéshez készül. A kápolna egyi mellékoltára fülkéjében öltözködik. Ráteszi a nagyostyát a paténára és odafordul ministránsához: Akarsz, fiam, áldozni?" - A fiú (6.-os gimnazista) zavartan elpirul, majd hirtelen feleli: Igen, akarok!" - A páter látja, itt valami nincs rendben: "Ne csinálj ostobaságot. Egyedül vagyunk. Mondd nyugodtan, hogy nem akararsz. Senki sem kényszerít." - A fiú még zavartabban ismétli: "De akarok áldozni!" - "Látod, fiam, - bíztatja a páter - neked valami bajod van. Világosan látom. Egyedül vagyunk itt. Pár perc alatt elintézzük."
A fiú többszöri nógatás után végre sírvafakad: "Nem tudom megmondani!"
De a páter szeretete legyőzi, és ... elvégzi élete első, érvényes szentgyónását, s utána a mise alatt első, méltó szentáldozását.
Pár nap múlva meglátogata a páter az egyik kórházban valamelyik ismerősét. Alig lép be a kapun, a portás-nővér ezekkel a szavakkal fogadja: "Jó, hogy jön, Páter, éppen most hoztak be egy fiút, elütötte az autó." - P. Ábel felmegy a beteghez, és látja, hogy ministránsa a szerencsétlenül járt diák. Nincs nagy baj, csak néhány bordája törött el. - "Milyen jó, hogy tegnapelőtt rendbehoztuk az ügyet. Milyen könnyen végzetessé válhatott volna ez a karambol... és hol volnék én most gyónás nélül...?
Mondja meg, Páter, az összes fiúknak, minden fiúnak, hogy ne legyenek olyan ostobák, mint én voltam!"

Egy professzor üzenete

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel.
Megkérdezte a hallgatóságot, hogy tele van-e az üveg.
Igen volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.
Újra megkérdezte, hogy tele van-e az üveg. Ismét igen volt a válasz.
Ekkor elővett egy pohár vizet és azt is beleöntötte az üvegbe. A kavicsok és a homokszemcsék között bőven akadt hely a folyadék számára.

És most - mondta a professzor, vegyék észre, hogy ez az önök élete.

A kövek a fontos dolgok - a családod, a párod, a gyerekeid, a barátaid, az egészséged, - ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.
A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód.
A homok az összes többi apróság.
Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében.
Játssz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.
Először a kövekre figyelj, azokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok."

Volt egyszer egy elsős

Petinek hívták. Mókás és nagyon értelmes fickónak tűnt, egy kicsit naivnak. Egyszer a tanító az apja foglalkozása iránt érdeklődött: - Peti, mi az apád? - Beteg. - De mit csinál? - Köhög. - Jól van, de mit csinál, amikor egészséges? - Akkor nem köhög. A tanító már-már elvesztette türelmét, mégis uralkodott magán és tovább kérdezte: - Petikém, nem érted: Szeretném tudni mi az apád, amikor nem beteg, nem köhög, és nem fekszik az ágyban? - Akkor egészséges, tanító úr! - felelte a kicsi örömtől sugárzó arccal. Erre mondják, hogy szó szerint veszi... Az ilyesmi még nem róható fel egy elsősnek, de azoknál igen szomorú, akik előtt már nincs egy osztály sem. Elárulunk egy kis titkot: Sohasem helyes arra felelni, amit az emberek kérdeznek, hanem arra, amit gondolnak. De hát végül is, honnan tudni, hogy mit gondolnak? Éppen ez az, amit úgy kell kitalálnunk!

Hajnali mosoly

Valahol a Csendes-óceán egyik szigetén, egy lepratelepen, egyedülálló történet játszódott le nap mint nap. Lábon járó holttestek, kétségbeesett, dühös és fájdalmasan megcsonkított emberek voltak az egész szigeten. A nagy nyomorúságban még élt egy idős férfi, aki a megpróbáltatások ellenére meglepően nyugodt tekintetű volt és sokat mosolygott. Testi fájdalmai olyan nagyon voltak mint a többi szerencsétlen leprásnak, mégis ragaszkodott az élethez. Nem esett soha kétségbe és gyengéden segített mindenkit a környezetében. Mindenkiben feltört a kíváncsiság: mi lehet az oka, hogy ebben a pokolban egy valaki a sok közül olyan erős és derűs. Talán nem érezte a fájdalmat vagy már hozzászokott? Ez nem valószínű. Az történt, hogy az idős ember mindennap pirkadatkor odavánszorgott a lepratelepet körülvevő kerítéshez, egy megszokott helyen leült és várakozott. Nem a napfelkeltét szemlélte és nem is a Csendes-óceán szigetének szépségét. Megvárta, amíg a kerítés másik oldalán megjelent egy asszony, ő is idős mint a férfi. Arcán a ráncok kisimultak és szeme tele volt gyengédséggel. Az asszony nem szólt semmit sem. Titkos üzenetet adott le csendben és tapintatosan: egy mosolyt. A férfi megértette a mosoly mondanivalóját és ő is mosollyal válaszolt. A néma társalgás rövid ideig tartott. Az öreg ember felállt és visszaballagott a barakkok felé. Ez így ment minden reggel. Olyan volt mint egy mindennapi áldozás. A leprást a női mosoly éltette, megerősítette és egy nap terhét könnyűvé tette. A másnapi találkozóig abból élt, amit hajnalban adott neki az a mosoly. Az a tovasiető nő nem volt más, mint az öreg leprás felesége. Így beszélt róla: - Mielőtt ide kerültem, titokban ápolt, minden elérhető gyógyszerrel. Egy javasasszony valami kenőcsöt is adott neki. Azzal bekente az arcomat minden nap, kivéve egy kis helyet, ami csak akkora volt, hogy egy gyengéd csók elfért rajta... Mégis minden hiába volt. A hatóság nem sokat teketóriázott és egyszerűen ide hoztak a leprások közé. Ő még ide is követett. Amikor minden reggel meglátom, tőle tudom meg, hogy még élek és őszintén mondom, csak az ő kedvéért élek.
Valaki rádmosolygott ma reggel, ha nem is vetted észre. Biztosan valaki várja a mai napon a Te mosolyodat is. Ha belépsz egy templomba és megnyitod a szívedet a mélységes csöndben, észreveszed, hogy először Isten mosolyával találkozol.

A tökéletes pap

A tökéletes plébános minden misén pontosan tíz percet prédikál. Közben élesen elítéli a bűnöket, de úgy, hogy senki se érezze sértve, s netán találva magát. Kora reggeltől késő estélig dolgozik, mégis mindig friss és pihent. A tökéletes plébános megelégszik kevés fizetéssel, de mindig tisztességesen van felöltözve, jókarban levő autója van, minden új könyvet megvásárol és elolvas, jövedelme felét pedig a plébánia szükségleteire és a szegényekre fordítja. Mindössze 29 éves, de legalább 40 éves élettapasztalata van. Mindez mellett feltétlenül jól is néz ki! A tökéletes plébánost fűti a fiatalok körében végzett munka heve, de idejének a legnagyobb részét az öregebbek között tölti. Komoly és méltóságteljes arca mindig szélesen mosolyog, mert van humorérzéke. A tökéletes plébános naponta legalább tíz családot és beteget meglátogat, mégis mindig az irodában található, ha valakinek éppen szüksége van rá. A tökéletes plébános mindenben meghallgatja a plébániai tanács véleményét, majd önálló döntéseket hoz az egész plébánia megelégedésére. Egész szívvel a vasárnapi miselátogatóknak szenteli magát, de minden idejét a lanyhák és a névleges keresztények, megtérítésére fordítja. Az ilyen tökéletes plébános rendszerint a szomszédos faluban, vagy a másik püspökségen működik.