Akkor kezdjünk a gyermekeknek a Szentlélekről beszélni, amikor már helyes fogalmuk van a szeretetről. A pünkösdi jelképek, a tüzes nyelvek, a szélzúgás, illetve a galamb nagyon jók, de a kisgyermek még nem igazán tudja ezeket felhasználni a fogalomalkotáshoz. Ő konkrétumokban gondolkodik. A dolgokról nem tudja, hogy mi micsoda. A dolgokat azok hatásában méri fel, értékeli. A Szentlelket is hatásaiban mutathatjuk be neki legjobban.

Csodálatosan szép és tiszta a Mennyei Király kezdetű imánk. Felsorolja a Szentlélek hatásait: vigasztal, igazsághoz vezet, minden jónak ajándékozója, megtisztít a rossztól... Ő az, aki mindenütt jelen van. Talán ez az első, amelyet közös imáinkban tudatosíthatunk. Amikor sorra vesszük, hogy mi történt a nap során, minden jót a Szentléleknek köszönhetünk meg. A véletlen, vagy a szerencse így Isten gondviselésévé alakul át a gondolkodásukban.

Amikor a nap során gond van az igazmondással, az esti imában nyugodtan kérhetjük az Igazság Lelkét, hogy segítsen a következő napokban igazat mondani. Ugyanígy a szorongó, sokat sírdogáló gyermekkel imáinkban kérhetjük a Vigasztalót, hogy derűt, reményt ajándékozzon neki. Ha gond van gyermekeink imájával, nem akarnak imádkozni, ne erőltessük, de mi azért imádkozzunk jelenlétükben, és kérjük a jámborság (istenszeretet) Lelkét, hogy segítsen ebben gyermekünknek.

A Szentlélekről való tanítás következő lépése a keresztvetés. Ennek értelmére előbb-utóbb minden gyermek rákérdez. Az Atya és a Fiú rendben, hiszen mindkettőre van fogalmuk. Legegyszerűbb magyarázat ebben a keresztvetési képletben az a Szentlélekre, hogy ő az, aki az Atya és a Fiú ismeretét, szeretetét, igazságát és jóságát segít megvalósítanunk. Ő az, aki mozgásban tart minket Isten és egymás felé. Ezért érintjük a két vállunkat nevének említésekor a keresztvetés során. Átfogja az akaratunkat és erőt ad mindahhoz, ami jó, és ami Istenhez vezet minket.

A nagyobb gyermekekkel már beszélhetünk arról, hogy a Szentlélek úgy működik, mint a tűz. Átalakítja pünkösdkor az apostolokat, korábban a prófétákat, későbbi időkben a szenteket is. Lángoló, tüzes lelkű emberré formálta őket. Csüggedtségüket erővé, sötétségüket világossággá, kishitű, bátortalan szeretetüket nagy, merész, mindenre kész szeretetté változtatta. A Szentlélekkel való élet elragadta, teljesen lefoglalta, ugyanakkor boldoggá is tette őket. Sok csodát, bámulatra méltó élményt hozott az életükbe.

Harmadik lépés lehet az, amikor (elsőáldozásra készülve különösen időszerű) a bennünk lakozó Szentlélekről beszélünk. „Jöjj el, és lakozzál mibennünk...” Minden ember egy kis templom. A Lélek temploma. Tiszta szívvel, őszinte szóval, szerető tettekkel válunk minden nap alkalmassá arra, hogy a Lélek templomai lehessünk. Úgy beszéljünk gyermekeinknek a Szentlélekről, hogy megsejtsék: a vele megélt élet izgató, elbűvölő, kockázatos, de az egyetlen mód, ahogy érdemes élni.


 

Polgári László